Zsefy Zsanett - holnap

nem hitted pedig mondtam
hogy eljön az a holnap
mikor felállok és elmegyek
az ajtót se zárom
míg utánam dobálod
az összes kínkeservedet
a szó nem jön velem
fülemben a neved
még sokáig bennem reked
de nem kell a pánik
nem hagyom sokáig
szenvedni a lelkemet

már kérges a Nap is
a sóhaj is taszít
nem lelem szobámban magam
a tükör csak bámul
más világba tágul
nem mutatja hol a helyem
míg neked ez kincs volt
nekem egy sírról
itt felejtett virágcsokor
ne sajnáld kidobni
kezemet megfogni
utolszor még megengedem

az erdőn a fák is
a kis pad a ház is
magukba' elcsendesedtek
nincs hajnal se ének
vissza sem térnek
ne fesd át a kék eget
már kabátom veszem
a szöget elteszem
ha ránézek eszembe juss
nem hitted pedig mondtam
a szálkát kihúztam
és szó nélkül tovább megyek

Zsefy Zsanett - Fogom a kezed

Mikor az este lámpásokat gyújt,
a pirkadattal az éjjel elcsitul,
mikor a hajnal arcodra simul
mosolyodtól a Nap is elpirul:

Én ott leszek veled,
és úgy, mint most
fogom a kezed.

Mikor fáradtan este mellém lerogysz,
de némán még rám mosolyogsz,
mikor nem mondod soha azt nekem,
hogy eltékozoltam az életed:

Én ott leszek veled,
és úgy, mint most
fogom a kezed.

Mikor a boldog órák már
üveggyönggyé zsugorodnak,
majd ezek újra, meg újra halványan kigyúlnak,
mikor a gyermekünk lesz több, mint az egész életünk:

Én ott leszek veled,
és úgy, mint most
fogom a kezed.

Mikor hajunkat már csak a holdfény festi át,
s a zúgó őszi szél sem hoz romantikát,
mikor egy néma perc lesz örökkévaló,
utolsó sóhajod számomra útravaló,

mikor a szép emlékek is csak a szívemet marják,
mikor az illatok, virágok tested betakarják

Én ott leszek veled,
és úgy, mint most
fogom a kezed.

Zsefy Zsanett - még ne menj el, kedves…

még ne menj el, kedves
csak álmodtad!
- érzéseim elszállni
miért hagytad?

szublimált álmaim
most hol vannak?
csalárd remények
elkoptak.

együtt, egyedül
oly mindegy,
érveim elfogytak,
nincs kinek.

még ne menj el, kedves!
nem suttogtad.
én üvöltenék,
hogy halld,
nem tudtad?

még ne menj el, kedves!
miért nem mondtad?
a széket alólam már
elrúgtam...

Zsefy Zsanett - Vallomás feltételes módban

Ha a hajnal lenne a házad,
én bíbor lennék a felhők felett,
rózsát fodroznék Holdad udvarába,
vitorlát bontana a képzeletem.

Ha a hajnal lenne a házad,
üstökösként szelném az eget,
fényt fonnék e fonák világra,
és rongyosra tépném az éjeket.

Ha a hajnal lenne a házad,
udvarodra peregnének a csillagok,
zsebembe csenném mindahányat,
egynek se lenne irgalom.

Ha a hajnal lenne a házad,
rám érinthetnéd az ébredő perceket,
csillagtakaród alatt élednének a vágyak,
és én velük halnék, ha kell, esztelen.

Zsefy Zsanett - lehetetlen...

kimondani a kimondhatatlant
ami évek óta bent feszül
mert ahogyan szokta
a csend ismét kiszorított
és diadalittasan a helyemre ült

Zsefy Zsanett - a szerelem illata

míg élni vágyom
halnék minden percben
az észt felül írja minden gyötrelem

keserű ki meg soha nem éli
de ha ajkon csókol
édesen is szomjat olt vele

templomok kövén
mirtuszvirágos léptek
mind fűszálon ringó harmat
hajnalon
érintésük sebet nem ejthet
inkább enyhít
szerelemtől hevült szívfalon

szavak ívébe hogy is foglalhatnám
szemvillanások tüzét ruhák ráncain
a tiszta fényt amint kapaszkodik
időt szakítni vágyak
selyem-fehér
jázmin szirmain

hasonlíthatnám-e
mi bőrön át vezet a szívhez
ha csobogásba halkulva
erekben neszez
vagy gondolatnyi félsz
tört része alatt
robajjal ítél halálra
szép reményeket

ha egzotikus ilang-ilangos esten
sejtek diszkrét parfümje lebeg
szabadulni nem hagy
hiába küzdesz
vele s érte inkább elepedsz

mint fákra csorgó napfényt
rezzenetlen lombja
fogva tart az érzés
mindegy áldás vagy átok
tovább az vezet

olyan hiábavaló kérdés
a miért és a meddig
ne is firtasd

csak élvezd ha testeden
selymesen átdereng

Zsefy Zsanett - Addig mondd el!

Addig mondd el, amíg lehet,
míg szód betapaszthatja a sebet,
míg rezdül valami legbelül,
amíg simogatásodra a lélek csendesül.

Addig mondd el, amíg lehet,
amíg az ég öleli a  hegyet,
míg igaznak érzed szavad,
míg nem zárja be rozsdás lakat.

Addig mondd el, amíg lehet,
amíg nem az értelem vezet,
míg a fáj is őszintén pereg,
míg foghatod az áldott kezet.

Addig mondd el, amíg lehet,
míg érzed, hogy még szeretsz,
míg az alkony új hajnalt jelez,
amíg nem késő, amíg lehet...

Zsefy Zsanett - Úgy, mint

Úgy szeretlek, hogy le se tudom írni,
pedig tollamban a tinta egyre forr,
a papiroson mégis fehér minden,
de a képzeletem most is csődöt mond.

Úgy szeretlek, hogy elmúlik a szomjam,
s már az éhség sem mar feleslegesen,
ha eszembe jutsz nem gond, hogy eltoljam,
amit végül is egy lapra felteszek.

Én úgy szeretlek, mint gombluk a gombot,
még az sem számít, ha néha leszakadsz,
a tű fokán is átbújok majd érted,
mert a cérna leszek, hogy megtartsalak.

Zsefy Zsanett - Úgy kellesz mint....

 

...nyelvre az íz
bőrre tapintás
testnek veríték
gyönyörbe-fájás
fülnek rezgés
szemnek a pilla
vérnek pezsgés
orrnak az illat

mint szívbe mart érzés
szív kamrájának
mint feloldozás
a bűnös vágynak

Zsefy Zsanett - Vallomás feltételes módban

Ha a hajnal lenne a házad,
én bíbor lennék a felhők felett,
rózsát fodroznék Holdad udvarába,
vitorlát bontana a képzeletem.

Ha a hajnal lenne a házad,
üstökösként szelném az eget,
fényt fonnék e fonák világra,
és rongyosra tépném az éjeket.

Ha a hajnal lenne a házad,
udvarodra peregnének a csillagok,
zsebembe csenném mindahányat,
egynek se lenne irgalom.

Ha a hajnal lenne a házad,
rám érinthetnéd az ébredő perceket,
csillagtakaród alatt élednének a vágyak,
és én velük halnék, ha kell, esztelen.

Zsefy Zsanett - Simogató

Simítsd rám a szót, simítsd rám, kedves!
Ne hangosan, inkább leheld lágyan, csendben!
Olyan megnyugtató, mikor rám hajol halkan,
- cirógató fényben - becézget, mint hajnal.

Legalább ma mondd ki, de ne is mondd csak súgjad!

Simítsd rám a szót, simítsd rám a múltat!
Látod, kigyúlt a fény is, bizsergeti testem,
hiába táncolnak rajt' fázós esőcseppek...
Mindent felszárít egy szó, ha rám simul, szeretlek.

Zsefy Zsanett - Simogató

Simítsd rám a szót, simítsd rám, kedves!
Ne hangosan, inkább leheld lágyan, csendben!
Olyan megnyugtató, mikor rám hajol halkan,
- cirógató fényben - becézget, mint hajnal.

Legalább ma mondd ki, de ne is mondd csak súgjad!

Simítsd rám a szót, simítsd rám a múltat!
Látod, kigyúlt a fény is, bizsergeti testem,
hiába táncolnak rajt' fázós esőcseppek...
Mindent felszárít egy szó, ha rám simul, szeretlek.

Zsefy Zsanett - évszakok

fehérbe álmodtad magad
s a hóvirágok között
megbújva hoztad a tavaszt
a dús fürtű orgonák
tiszta illatában
oldódtál bele a mély lilába
hogy lebegve fordulva
magad után húzd
mint sarki fény
vibráló szentjánosbogarak
egész seregét
s mára ringó búzatáblák
aranyát szőhesd a világ köré

fehérbe álmodtad magad
bár tudtad elmúlik a tavasz
a forró nyár után
az ősz mesél regét
a hulló száraz levelek
befedik majd a kertedet
s a téli csípős fagy is soká'
lesz nálad kéretlen vendég

de ma még ringó búzatáblák
aranyát teríted magad elé
s minden éjjel
patyolat lepedőd szegletén
magadra kulcsolod szerelmed
fehérbe álmodott cirógató kezét

Zsefy Zsanett - emlékfátylam

Ma gyöngyházfényű felhőket
ölelt magához az ég,
halk dobbanások íve alatt
az éj sóhajokba rezdült.

Kagylókba zárt zsongás
ringatta tenger fodros álmait,
izzó öledben a Hold ezüstje
félszegen megenyhült.

Majd két parányi csillag
lopózott pilláid mögé,
s csillantak áttetszőn, mint harmat,
mi a virág szirmán védtelenül
adja át magát a felkelő vöröslő Napnak.

Mire érintésed mellettem elszenderedik,
a horizontot már bíborszínnel csókolja a hajnal,
de bennem olthatatlanul tovább bizsereg,
és féltve őrzöm ezt az éjszakát magamnak.

Ma gyöngyházfényű felhőket
ölelt magához az ég,
s én egy pillanatig elhittem:
karjaimban szunnyad a világmindenség,
és holnap is velem leszel, kincsem..

..nem csak a szívemben pihensz
emlékfátylam alatt magadnak...