Hozzám ősszel jött a szerelem,
halkan kopogott szívemen,
mint régen várt vendég, szégyenlősen
átkarolt, és repült velem.
Én hagytam, sodorjon magával,
mint megáradt folyó törje szét a gátat,
emeljen magához ezer csókjával,
éltesse bennem örökre a vágyat.
Rég vártam már jöttödet kedves,
eddig csak a bánat volt vendégem,
nézd a szemem homályos, nedves,
és könnyeimben éled reményem.
A láng most újra ég, fényesen
ragyog, mint nyári éjjel a csillagok,
elűzi a zord felhőket, csendben,
mert megtaláltam amit rég kerestem.
Hozzám ősszel jött a szerelem,
megsimogatta már deresedő fejem,
rám talált egy új, vad érzelem,
s talán nem múlik el sohasem.
