Szabolcsi Zsóka - Szelíden

Szelídíts meg,

vad vágyak kergetnek,
űznek naponta feléd
s oly esendő vagyok...
Szelídíts meg, hisz szelíden
szikrát lobbantva szeretnék szeretni
holdas éjeken át...
Szelídíts meg, kérlek,
hogy én is gyengéd magamhoz
szelídíthesselek -
álmaim szép szigetén...

Szabolcsi Zsóka - Szeretnék ott lenni,...

Szeretnék ott lenni, ahol te vagy,
kisimítani arcodból a ráncokat,
letörölni szemedből a könnyed,
hinni, hogy velem együtt könnyebb.

Nem akarok lemerülni, mégis hív a tenger,
nem akarok felrepülni, mégis hív az ég.
Nem akarok álmodni, de esendő az ember,
nem akarok semmit, és semmi nem elég.

Nem tudom, mit is akarok,
várlak, s közben majd meghalok...

Szabolcsi Zsóka - Sóhajokba kapaszkodva

        ...mert az élet repül velünk,
     ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
     andalogva, kézen fogva,
     emlékeket felkarolva,
     sóhajokba kapaszkodva,
     összebújva vagy széthullva,
     illatokkal, illanókkal
     tele tarisznyánk a jóval,
     hamubasült fájdalommal,
     friss idővel, vagy a múlttal,
     ezerarcu szép titokkal...

Szabolcsi Zsóka - Álomkedves..

Bűnöm és reményem...
miattad repülök,
érted zuhanok...
veled, ha csak álmomban is,
örökre együtt maradok...

Szabolcsi Zsóka - Feléd

   

Hangod hangom felé,
hangom hangod felé...
kapaszkodunk szavakba,
reményekbe, hitekbe;
lángod parazsam felé,
szikrám lángod felé...
testetlen lélekkel lobogunk
hitetlen is bizakodva;
hiányokkal kövezett úton,
úttalan rögökön,
napok sötétjében,
éjek sugarában,
könnyes ragyogásban,
harmatos álmok közt,
hajnali ábrándok
félszeg mosolyában,
emlékek illatában
botorkálva tova;
kezem kezed felé,
lelked lelkem felé

Szabolcsi Zsóka - Találj rám

Elbújok, hogy
megkereshess,
elmegyek, hogy
visszahívhass,
lánggal égnék,
hogy szerethess,
lezuhannék,
hogy elkaphass.
Elhallgatok,
hogy szólj hozzám,
s megszólalok:
találj reám.

Szabolcsi Zsóka - Várok türelemmel...

Várok türelemmel
türelmetlenül,
remélek is mindig
reménytelenül,
élek, pedig tudom,
halandó vagyok,
izzó parazsak közt
mégis megfagyok

Szabolcsi Zsóka - Pedig...

Hogy kellene azt mondanom, hogy nem szeretem?
Pedig minden pillanatban érte remegek.
Hogy kellene azt vallanom, hogy elfeledem?
Pedig fájó álmaimban hozzá lebegek.
Hogy kellene hazudnom: nem érte szól a dal?
Pedig lelkem minden dalba csendben belehal.

Szabolcsi Zsóka - Bocsáss meg…

Bocsáss meg,
látod, az idő kevés.
elfolynak kezemből a percek.
Bocsáss meg,
tudod, a jövő nehéz,
nem is tudom, mit is merjek.

Bocsáss meg,
hisz lelkem néha
hiányok, árnyak után lohol.
Bocsáss meg,
ha a tél napjaimban
minden álmot letarol.

Bocsáss meg,
ha úgy érezted,
ajándékom hiába várod.
Bocsáss meg,
ha nem érezted
szavaimban a Te világod.

Bocsáss meg,
lásd, titkaimmal
feléd fordulok hitért.
Bocsáss meg -
csak ennyit kérek-
el nem követett bűneimért.

Szabolcsi Zsóka - Emlékszem...

Titokzatos éjszaka volt,
a hold az árnyakra hajolt,
harmatot ittak a levelek,
szerelmet súgott a rengeteg,
éledtek erdők ág-bogán
rigók, cinke és csalogány,
szerenádot hozott a szél,
fű közt millió tücsök zenél...
hallgattuk az édes dallamot,
amit a természet suttogott,
a túlpart fái közt kelt a nap,
ébredő lelkekben tűz fakadt,
eljött a reggel, s fényeivel
felragyogott szemünkben a jel,
kéz a kézben, ma is érzem én
túl ezer álom hűlt helyén,
túl száz meg száz megélt csodán,
csalódás, öröm ág-bogán...
hull az idő, a napra éj,
emlékek hálója tűnt szeszély,
rejtélyek rejtik útjaink,
kóborló ősi vágyaink,
s titokzatos-bús éjeken
a csillag, a hold ma is üzen.