szeretik egymást s ölelik
az éj kapuiban
s a járókelõk ujjal mutatnak rájuk
de kik szeretnek
senkinek sem léteznek
csak árnyékuk az
mely az éjben remeg
s kihív haragost megvetôt irigyet
kik szeretnek
senkinek nem léteznek
egyébként is messzebb vannak az éjnél
feljebb a napfénynél
elsô szerelmük vakító egénél
