Ma úgy néztél rám, mint sápadt hold sötét éjjelen.
Ma úgy érintett karod, hogy fáztam, reszketett szívem.
Kis szádat nyisd szóra, hogy bánatod értsem én.
Kis tested ne remegjen, mint fán a deret ért, megsárgult levél.
Kés szívemnek minden perc, oly lassú ólom teher.
Szólj már, törd át a csendet, a meghaló idő felel.
Hol a tűz? A pergő dallam? Melytől égve éltünk.
Hol a boldog perc, mitől annyi mindent reméltünk?
Ma féltőn nézlek, keresem az utat, vissza hozzád.
Ma végre látlak téged, érzem a csend döntő súlyát.
Úgy ölellek, és te úgy ölelj, mint est a csillagot.
Te az enyém, én pedig, csak a tied vagyok!
