Havas, kopasz faágat simít, ölel a szél,
Álmoktól megcsonkítva rohan tovább az Éj,
Párnámon hagyja ízed, s kilép az ablakon...
A járdazizzenésben a hangod hallgatom.
Halványan szól az óra - ébren vigyáztalak,
Lehunyt szemedbe néztem... Én jónak láttalak!
De félek: minden elszáll, s mint költöző madár,
Úgy tűnsz el délre, hogyha a nyár velem talál...
De hol van még a napfény? Hol van még végszavad?
Feladni így az érzést - és Téged - nem szabad!
Fejem fölül egy könnycsepp rajtam végigzuhan,
Játszom tovább, hogy jó így, eljátszom egymagam...
Világot építek fel - legyen, mi romba dől,
Ha érintésed újra megfojt a semmiből,
S ha vallanám, de későn... Ha megsúgnám Neked,
Hogy élni úgy tudok csak, ha foghatom kezed...
Fehér, álmos gallyak közt Emléked énekel,
Közel vagy bár - nem látlak... Már most sem érlek el!
Üvölteném: hiányzol! De inkább hallgatok...
A szíved bennem őrzik a csillagangyalok!
