Erdélyi Gábor - Elfogynak szavaim...

Szemeidet néztem
éjjel szétmosták vonalaid
az esti varázsok
és újra láttalak!

Szép volt a kép
álmokból szőtték
Nekem az Istenek
ajándékot kaptam!

Újra megmutattad
gyémánt lelkedet..
Kemény, szikrázó fény
félve kimondott
titkokról szóltál

Tündérlény fonta
szavaid varázsigéit
puha, meleg testedből
fontál Rám ruhát,
meg ne fázzak..

Beszéltél
szomorú álmokat
emlékek törtek utat
a csendben
ösztöneimmel is láttalak
múltad kísértetei
vezették szemem.

Feküdtem melletted csendesen
félhomályos árnyak suttogó
ajkaidról leváló lélekcseppek
lebegve mosták tisztára szobámat

Csak a szavak éledtek... emlékszel?
A Világ aludta álmát...
Nem is sejtve, mit merészel
két lélekcsók helyett
szóban egyesíti ajkát..

Amikor néztelek...
elfogytak a szavak
láttam a sötétben
feltörő színeket
és szakítottunk belőle
Magunknak a hideg csend
szaténjára festettünk képeket.

Erdélyi Gábor - Tündértánc

Sokszor hiszem, hogy csak a vágy szült.
Lassan merül, édesen felhevül..
de ébredéskor már nem leszel sehol.
Talán csak hozzám küldtek.
Gyönyörű látomás...
Éjszakám kedves Tündére vagy,
kezedben az áldás.
Embertestben szeretsz,
ízlelsz engem, önfeledten ölelsz...
nem kérsz semmit...azután odaadsz mindent!
- És Én megélem a csodát, elveszetten -
Mi az amit a szemed mesél?
Nem követel, nem kér,
nem szól, csak rám néz.
úgy, ahogy még senki...soha.
Mi az amit a kezed ad?
Hozzám érsz nevetve,
tenyered sima...semmi nincs benne.
Csak néha itt marad.
- ébredéskor tudom -
Ujjaid nyomában árok, de nem fáj
...nincs rá ok.
Beborít a selymes moha
mosolyod csillagtánc a sötétben
kacéran ragyog...
Ott születik meg a Világ....a minden.
Ilyenkor látom ember arcod!
Magával ragad és elvisz oda,
hol a Nő nevet,
vágyakkal telt a hangja,
akarja, hogy Lássam!
Lélekmezőin tavából
....esőből ihatom szavát.
Csak Nekem eljárt Tündértánc,
halkan lehulló könnyű lánc....
fut, nevet, szabad...szalad....
már minden pillanat marad.