A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arany-Tóth Katalin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arany-Tóth Katalin. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 8., szerda

Arany-Tóth Katalin - Szerettelek volna


Szerettelek volna úgy szeretni Téged,
mint ahogy a szellő öleli a rétet.
Lágy fuvallatával simítja a fűszálat,
szelíd dallamával ringatja a fákat.

Szerettelek volna álmaimba vinni,
édes ábrándokkal a csodákban hinni.
Titkok italával bódultan alélni,
heves ölelésben magammal ragadni.

Valóságnak árnya szívemnek ármánya,
éles szóval ébreszt elmémnek kormánya.
Hiába a szép szó, hiába a könnyek,
lelked bánatában én vagyok a könnycsepp.

Szerettelek volna magamhoz ölelni,
messzire vagy, messze, nem tudok mit tenni.
Elhallgat a szellő, jégesőben ázom,
Vihar szele rám ront, ölelj át, úgy fázom!

Mondd, hogy elringatnál,
mondd, hogy ez nem álom!
Mondd, hogy hűvös szavad
lehetne még bársony...

Ölelj át, úgy fázom...


2014. május 31., szombat

Arany-Tóth Katalin - A parázs mellett...


Suttogó szavaink mögött
talán még hulló csillagot is
takart a fekete éj;
kívánságba karcolt vágyakat
sodort felénk szelíden
az augusztusi szél...
Lassú táncra hívtak
a fáradt lábak,
ölelő karokba bújtak
a fojtott vágyak,
s fénykoszorút
font fölénk
a meghitt pillanat.
Az égbe szökkenő
szikrák pattogó hangja
törte csak a csendet.
A szunnyadó parázsban
ezüst-szürke pernye pergett,
mint az idő ködlő kötelén
kavargó képzelet.
Szikrák fénye szállt
a végtelenbe,
arcod tükrébe libbent
a nyár múló sejtelme,
idézve a tavasz ébredő illatát,
igézve a kora ősz sárguló avarát,
s míg lelked érintette lelkem,
a boldogság büszke ragyogássá
szelídült ölemben.


2013. augusztus 31., szombat

Arany-Tóth Katalin - Lehetnék…



Lehetnék hallgatag
mint a vének,
kiket már az évek
oly sokszor tűztek
sorsuknak kardélére,
s e síri bölcsességnek
áttetsző homálya
csendben őrizné
a tovatűnő tegnapot.

Lehetnék néma,
így szótlan ajkam
nem kiálthatna
e végtelen világba.
Szavam elfojtva vájna,
de távoli hangok
vágykeltő foszlányára
mégis, sietve nyitnék
résnyi ablakot.

Lehetnék gerjedő vulkán,
mely eget és földet
kezében tartván
rengetve tör fel,
s mint élet a halállal
szorosan karöltve,
a semmiből teremtve
épít reményt hozó
holnapot.

Lehetnék szomorúságok
messze űző szellője,
s boldog pillanatok
angyali őrzője…
csókok pecsételő
szerelme…
de bánat is,
öröm is,
én vagyok.

Lehetek maga a pillanat,
mely ha kell, átölel,
és szemed íriszében,
lelked fénylő sugarát
keresve, szeretve
ringat, míg Te
fáradtan megbújva
az éjben,
álmosan zuhansz el

Lehetek igaz barátod,
vagy hű szeretőd,
kit ha elárulsz,
akkor is veled van,
s osztozik sugárzó
örömödben,
vagy bajodban,
mikor vergődsz
magadra hagyottan

Lehetek bárki,
kinek e föld otthont adott,
jóban dúskáló gazdag,
kinek a minden jutott,
vagy földönfutó koldus,
kinek egész gazdagsága
lelke tiszta nyoszolyája.
Én akkor is, mindig
Veled vagyok


2012. december 18., kedd

Arany-Tóth Katalin - A szerelemhez...


Táncoltam a tavaszban,
a kikelet madárdallamában,
fürdőztem hajnali harmatok
frissítő párájában

Dúsan virágzó hársfák tövében
szelíd álmokat szőttem a széllel,
bódultam az illat mámorában,
köréd fonódó, lázas szenvedéllyel

Újjá születtem benned:
elnyújtóztam a fényselymű nyárban,
ahogy zsenge pázsit zöldje éled
az anyaföld oltalmában

Együtt szálltam veled s a Fénnyel,
(a tisztulni vágyó reménnyel)
de lelkemre ólomeső hullott,
s beborított fojtó sötétséggel

Most gyom fedte útjait bolyongom
- fáradnak vállamon az évek -
s nélküled kísérget hű Sorsom
megtörve, markomban az élet

2012. szeptember 7., péntek

Arany-Tóth Katalin - A szerelemhez


Táncoltam a tavaszban,
a kikelet madárdallamában,
fürdőztem hajnali harmatok
frissítő párájában

Dúsan virágzó hársfák tövében
szelíd álmokat szőttem a széllel,
bódultam az illat mámorában,
köréd fonódó, lázas szenvedéllyel

Újjá születtem benned:
elnyújtóztam a fényselymű nyárban,
ahogy zsenge pázsit zöldje éled
az anyaföld oltalmában

Együtt szálltam veled s a Fénnyel,
(a tisztulni vágyó reménnyel)
de lelkemre ólomeső hullott,
s beborított fojtó sötétséggel

Most gyom fedte útjait bolyongom
- fáradnak vállamon az évek -
s nélküled kísérget hű Sorsom
megtörve, markomban az élet.

2011. április 17., vasárnap

Arany-Tóth Katalin - Mikor megláttalak




Mikor megláttalak,
szerelembe öltöztem,
hogy díszes ruhámban
neked tesselegjek,
s most oly boldogan
röpülnék feléd,
ha hívnál…
mint a szabad égen
szárnyaló madár.

Ha nem vagy velem,
olyan leszek,
mint remegő falevél
a gyenge ágon,
mit lenget az őszi szél
s ki fohászkodva
várja, hogy szelíd
napsugarad melege
körülölelje.

Nem engedhetlek el.
Éltem nedűjét
belőled merítem,
ne hagyd, hogy kiszáradjak,
e szomjúságtól meghalok.
Szeress! Szoríts!
És fogd a kezem.
A magány léket hasít
minden lélegzeten.

Ne félj hát…
Sorsodnak rögös,
szűk csapásán
mögötted lépkedek.
Oly szorosan átölelve,
hogy eggyé válok veled,
s önmagad
pusztító, vad szellemétől
megvédelek.

Maradj velem.
Ékes ruhám
díszei mögött egyszerű,
szerető szívem dobog
s két kezem puha
párnáin mindig
megpihenhetsz
csak hagyd, hogy
szeresselek.