Szerettelek volna úgy szeretni Téged,
mint ahogy a szellő öleli a rétet.
Lágy fuvallatával simítja a fűszálat,
szelíd dallamával ringatja a fákat.
Szerettelek volna álmaimba vinni,
édes ábrándokkal a csodákban hinni.
Titkok italával bódultan alélni,
heves ölelésben magammal ragadni.
Valóságnak árnya szívemnek ármánya,
éles szóval ébreszt elmémnek kormánya.
Hiába a szép szó, hiába a könnyek,
lelked bánatában én vagyok a könnycsepp.
Szerettelek volna magamhoz ölelni,
messzire vagy, messze, nem tudok mit tenni.
Elhallgat a szellő, jégesőben ázom,
Vihar szele rám ront, ölelj át, úgy fázom!
Mondd, hogy elringatnál,
mondd, hogy ez nem álom!
Mondd, hogy hűvös szavad
lehetne még bársony...
Ölelj át, úgy fázom...