Jószay Magdolna - Pár éve még

Pár éve még
nem tudhattad te sem,
mennyi tiszta szeretet
rejtőzik lelked mélyén.
Pár éve még
nem tudhattam én sem,
hogy élsz valahol a világ
bármely részén.
Pár éve még
nem hitted volna: nem kell
majd örökre, lelkileg is
magányosnak lenned.
Pár éve még
én sem tudtam, bízhatok-e
valakiben még ez életben,
s hogy majd éppen benned.
Pár éve még
nem tudhattuk, lehet-e,
merjünk-e a másikban hinni,
s táplálni a reményt.
Pár éve még
nem tudhattuk, egyszer majd
erősítjük s egymásnak adjuk
a túlélést, az esélyt.

Őri István - Csend

Ne kérdezz semmit, csak ölelj,
s ha én kérdezek, ne felelj, csak ölelj,
mert most erre van szükségünk.
A hangtalan melegre, a néma üzenetre,
hogy legyünk szeretve
egymás által nagyon,
túl minden határon
az életig, a halálig
a szenvedésig, a boldogságig,
hogy elfeledjük a jelent,
hogy kit te szeretsz,
s kit én is, messze ment.

Életünk elhagyott,
de egymásnak megmaradtunk,
hogy feledjünk, s szeressünk nagyon.

Paul Geraldy - Boldog volt

Boldog volt, szeme szeretett,
de felfortyanva, élesen
szólalt meg:”Csak te vagy nekem.
de mindketten vagyunk – neked ! „

(Baranyi Ferenc fordítása)

Kun Magdolna - Te vagy a mindenem

   
Szavaidban találom a rétek vadvirágát,
Könnyeid hullatnak rám aranypermetet.
Hangod az, mely utat nyit a mennyország felé,
Mikor két karod ölelésébe némán elveszek.
Szíved dallamától dobban ábrándozó szívem,
Mikor együtt csókolózunk a nyári ég alatt,
S ha összekulcsolt kezünkre enyhe szellőt fúj
A szemlesütve vágyakozó esti alkonyat.
Te vagy nekem az ébredő nap bíborszínű fénye,
Az esthomályban burkolt álompillanat,
Te vagy a szívszerelem legtisztább érzése,
Mikor ajkamra álmodod a rózsaszirmokat.
Úgy szeretlek téged, mint a kiszáradt meder,
Mely esőcseppből éleszt vízkristályokat,
Hogy az arra járó napnak gyémántot ragyogjon,
Mikor vándorútja során mellette elhalad.
Csodavizű forrás vagy, ha mesére szomjazom,
Tündérszárnyú varázs a bódult éjszakákon,
Melyben szikrázó lángfényed átfonja a testem,
És tűzvillantó táncától ringat el az álom.

Börzsönyi Erika - A vágyakozásról

Most még türelemre
tanítjuk egymást, álmokkal felruházott
 ruhátlan testünket a vágy öltözteti
csodákba. Illatod rabul ejtett, miként
tekinteted: nyugtalanul keresem,
s nem lelem magam mellett
álmaimból kilépő, vágyott testedet

Gámentzy Eduárd - Így simogatlak

A Karácsony nem hozott havat,
De nekem még tavalyról maradt
A hűtőben, a levesek mögött,
Majd összeszedem szépen délelőtt.
- És gyúrok olyan hógolyót Neked! -
- És megdobom a csillagos eget,
Hogy visszahulljon hozzád, s arcodon,
Olvadjon el, ahogy a fájdalom.
S ha letörlöd, kezemhez ér kezed.
- Így simogatlak utoljára meg...

Szeretettel...

*

SZERETETTEL MINDENKINEK!

A bent didergő éjszakát
sejlő fényremény fűti át
szív öröme feldereng
benső béke csöndje cseng
nyugalom derűje száll
s angyalok ideje jár.

(Ara Rauch)

Bozzay Margit - Talán

Égnek a lelkemben gyönyörű szavak
És nem tudom papírra vetni őket...
Ott bent még szikráznak, tűzzel égnek,
S mire lassan napvilágra érnek,
Tüzes üszök meg hamu lesz csupán...
Elámulok a nagy színes csodán
Ami ott belül, büszke lánggal ég...
Ha volna szóm - talán - megértenéd;
Így minden lassú, néma lángra gyúl,
Ég... ég... szó nélkül, oltatlanul...

Váloczy Szilvia - Adom

   S ha kezemre hajtod
Arcodat,
Mélázó tekinteteddé
Válok majd.
Szemed tükrében
Fürdetem
Minden mosolyomat.
Lágyan ringatózó
Mélységes utamban
Majd szeretni vágylak,
Míg lehet
Haza várlak,
Zajtalan szívembe
Rabtalanul zárlak.
S csak adom,
Mit kérsz,
Csendes hajnalokat,
Gyengéd ujjaim között
A legszebb álmaidat.

Balla Zsuzsanna - Kerettől keretig

Emlékszel?
...amikor még nem ismertelek,
nem voltál, én sem voltam neked.
Köd körözött, ágkontúrok
sziluettjei magasodtak.
Lehet, hogy te rajzoltad,
s egy képben vagyunk.
Kerettől keretig tart a létünk,
ha lépünk, le nem zuhanunk.
Bokrok nevét kutattam,
azt képzeltem, ha tudom,
s mint varázsigét elmormolom,
minden valódi, s nem álmodom.
Száz alakban is bennem motoszkált
a kérdés, hová vezetsz.
Vagy én vezetlek?
Vagy csak hív hegy, hogy veled legyek?
Sárkánygerinc. Mutattad, ahol hegyháta
kikandikált a fűcsomók között.
Vállam válladhoz ütközött,
zuzmók aranymorzsáját tapodtuk,
s lágy moha nyelte el lépteink,
visszanéztem, de nem maradt nyomunk megint.
Mert hiába rezdült a levél, hiába
sóhajtott kócos hajamba a szél,
madár rikoltott, szürkén alkonyult,
a halványuló színek megindultak,
a vászon megfakult, nem volt hangunk,
lélegzetünk nem szívta be kíváncsi ajkunk,
csak a palettán ragyogtak fel a színek,
az utolsó ecsetvonással átkaroltad törzsemet.

Jókai Anna - Szeretet.

Szeretet. Egy szó, amit a gyűlölködők lemosolyognak, egy szó, amit az álszentek szólamszerűen lejárattak, egy szó, amit a gőgösek kisajátítanak, egy szó, melyet a romantikusok összetévesztenek a szirupos érzelgősséggel, egy szó, amelyet a kényelmesek igyekeznek visszaszorítani a vérségi kapcsolatokba. Egy szó, amit magánketrecünkbe zártunk, s csak ünneptájt eresztjük néhány órára szabadon. Egy fogalom, amelyről azt hisszük, tudjuk, mit jelent; pedig még csak a felszínét ismerjük egy mélyebb jelentésnek.

Dsida Jenő - Egy fehér lélekhez

Nézzél szemembe... így... sokáig...
Ne nyíljon ajkad semmi hangra;
Lelkem álmodik édes álmot,
S félek, hogy a hang felzavarja.

Nézzél szemembe... így... sokáig...
Ez a pillantás, mire vágyom,
Ez lesz az élet szent csatáján
Győzelmet osztó talizmánom.

Mert sok sugár fog rámderülni,
De lelkemet, mely így betöltné,
Ilyen fehéret, ilyen tisztát
Nem fogok kapni soha többé!

Arany-Tóth Katalin - A szerelemhez...

Táncoltam a tavaszban,
a kikelet madárdallamában,
fürdőztem hajnali harmatok
frissítő párájában

Dúsan virágzó hársfák tövében
szelíd álmokat szőttem a széllel,
bódultam az illat mámorában,
köréd fonódó, lázas szenvedéllyel

Újjá születtem benned:
elnyújtóztam a fényselymű nyárban,
ahogy zsenge pázsit zöldje éled
az anyaföld oltalmában

Együtt szálltam veled s a Fénnyel,
(a tisztulni vágyó reménnyel)
de lelkemre ólomeső hullott,
s beborított fojtó sötétséggel

Most gyom fedte útjait bolyongom
- fáradnak vállamon az évek -
s nélküled kísérget hű Sorsom
megtörve, markomban az élet

Michael Drayton - Búcsú a szerelemtől

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Lesznai Anna - Tudom, hogy vagy

Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok az esőszagú kertközépen
És kinyújtom két áldott, dús karom
Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.
Nem kereslek, és mámort nem remélek
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
A lombos kertnek minden szála rebben
És elmerül tengernyi tárt szívemben
Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.
Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
Szerelmem fáján virágként megülnek
Dalos virágok dús szerelmem fáján
Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
Nincs fény többé az égi mezők táján,
Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.
Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
Karom sem más, csak bontott ölelésed,
A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
Gazdag tejútja a százkeblű létnek.
És utolsónak bevonulok én is -
Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
Nem kell lennem többé: te vagy.

Őri István - Egymásra hajló fák között

Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket
s Téged

Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged

Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled

Egymásra hajló fák között,
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled

József Attila - Álomban enyém vagy

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...

Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

Scheffer János - Harcolj a szerelemért...

Szerelem tüzes fénye szivünkből egymás felé száll,
Melegítjük egymást mint tavaszi tábortűz alkonyán.
Rakj a tűzre mindennap, ne hagyd kialudni a lángot,
Harcolj a szerelemért! Rázdd le magadról a láncot!

Hétköznapok monoton szürkesége egyre csak nyomja,
Lüktető szerelmes lelkünket fájón eltompítja,
Nyisd meg képzeletben az együttlét aranyló hídját,
Harcolj a szerelemért! Szerelmünk a túlparton vár rád!

Ne légy tétova levél, kit szelek fújnak ide-oda,
Indulj el a hídon, szaladj, fuss át a másik partra.
Én is indulok feléd, a folyó felett találkozunk,
Harcolj a szerelemért! Valóra válik minden álmunk.

A múlt árnyai hívogatnak mézesmázosan vissza,
A szerelem több mint kétségbeesett lélek siralma,
A boldogsághoz sokkal több kell mint sajnálkozás,
Harcolj a szerelemért! Hagyd a múltat, új jövő vár rád!

Érezd a szerelmes vágyat, az igaz őszinteséget,
Szerelem szabadságát, az önként vállalt közösséget.
Boldogság hangjait, mi csak szerelmes talajon ébredez,
Harcolj a szerelemért! A rossz álmoknak vége lesz.

Testem a tested körül révületben örömtáncot jár,
Vérköreink összefonódnak ezer szálon át,
Ha a boldogság vágső, szent sóhaját hallani vágyod,
Harcolj a szerelemért! Teljesülni fog az álmod.

Ha nem akarsz felemás igában, hit nélkül élni,
Egyedül imádkozni és a vad jövőtől félni,
Ha a hármas kötelék örök szentségében hiszel,
Harcolj a szerelemért! Többiről Isten gondot visel.

Kassák Lajos - Veled vagyok

Előtted megyek
te énelőttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.

Hová mégy - kérdezem
feleled - nem tudom.

Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.

Előtted én
te énelőttem.

Egy kapu mégis megállunk.

Megcsókollak
te nem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.

Keresztury Dezső - Elmondhatatlan

"Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
hogy mondjam el, mi vagy nekem,
hogy mondjam fényed mély delét,
hogy mondjam: ez a szerelem,
hogy mondjam el a hű hitet,
hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
hogy mondjam el az életet,
hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?"

Juhász Gyula - Elsõ szerelem

Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.

És én úgy örzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.

Nagy István Attila - A csönd partjai

Feloldja az éjszakát a reggel.
A csönd partjai lassan távolodnak.
Fény-dárdások jönnek a sereggel,
győzni akarók tüzei lobognak.

Sebeit rejtegeti az álom,
díszeit szórva menekül az úton.
Szekerek vonulnak át a tájon.
Messziről is felfehérlik az otthon.

Felizzanak a fák koronái.
Harmat fészkelődik a leveleken.
Mosdanak a nappalok csodái,
elindul átváltozni a szerelem.

Reményik Sándor - Szeretném tudni

Annyit néztük a Göncöl szekerét.
Szeretném tudni: együtt,
Együtt valaha fogjuk nézni még?

Annyit néztük a hegyek vonalát –
Vannak-e másvilági havasok –
Fogjuk-e nézni őket oda-át?

S lesz-e ott naplemente és Szamos?
A csendes víz alkonytól rózsaszín -?
Vagy minden csupán kék lesz s aranyos?

Ó, rettentőn vágyom a túlvilágra,
Csak hinni, hinni benne nem tudok –
S mit ér nekem, ha ott meg is találom
Meleg szemét, mint hideg csillagot?

Pákolitz István - Nem múlik el a szerelem

Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó,
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság.

Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számontartó,
Mindenben betegséget szimatoló
Mindíg virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés.

Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép
Tiltakozás
A halványuló pipacs hullása
Ellen,
A ráncokban megbúvó nagy törvény
Ellen,
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben.

Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség
Ellen,
A keménykoporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd,
A választ nem adó
Néma temető ellen.

Nem múlik el a szerelem...

Szabó Ila - Solveig dala

húsz éve kereslek
minden szemben, fényben
téged láttalak
minden csókban, vágyban
téged vártalak
fonalam fut
pereg a rokka-idő
várlak
hazahúz talán még hozzám
ez a féléletnyi erő

Kun Magdolna - Ne várjuk meg...

Ne várjuk meg,
hogy a hiány késztessen
bennünket szeretésre.
Szeressünk akkor is,
ha idő szűkén vagyunk,
mert a szeretet az,
miből feloldozást nyerünk,
s a szeretet az,
miáltal megbocsátást
kapunk.

Kovács Daniela - A szerelem olyan

A szerelem olyan, mint a tiszta csend,
mely megigéz, majd csordultig betölt,
és ha józanságra parancsol a rend,
Te még sem akarsz, nem vágysz más gyönyört.

A szerelem olyan, mint gyöngédrajzú száj,
fél-delíriumban csókol, becézget, imád,
majd amikor elmúlt - kínoz, gyötör, fáj,
őrületbe kerget, hogy halálodat kívánd.

A szerelem olyan, mint a végtelen,
hol pokol, hogy menny, hol mosoly, hol könny,
de önmagát tagadni a szív képtelen,
még akkor sem, ha legyőzi a lélektelen közöny.

A szerelem olyan, mint egy gyújtó szikra,
egy puszta érintéstől lángokba borít
kiismerhetetlen, akár Isten titka
ha akar felemel, vagy térdre kényszerít.

Gergely István - Mindent

valami puhát
valami szépet
valami jót
melegséget
ősszel napos padot
szél ellen árnyékot
csak maradhassak
amíg maradhatok

valaki jót
valaki szépet
simogatót
kedvességet
nyári hajló csókot
téli alkonyatot
csak szerethessek
amíg maradhatok.

Szabolcsi Zsóka - Pedig...

Hogy kellene azt mondanom, hogy nem szeretem?
Pedig minden pillanatban érte remegek.
Hogy kellene azt vallanom, hogy elfeledem?
Pedig fájó álmaimban hozzá lebegek.
Hogy kellene hazudnom: nem érte szól a dal?
Pedig lelkem minden dalba csendben belehal.

Török László - Jössz-e velem?

Megkergetni a felhők árnyát,
Versenyt futni a széllel a réten,
Dobogó szívvel a fű közt nézni:
Felhőcsordák úsznak az égen.

Jössz -e velem?

Forrás útját kiegyengetni,
Hadd nyargaljon a víz csobogón,
Rakni kavicsból tiszta medencét,
S végire bodzafacső kifolyót.

Mondd, jössz -e velem?

Térdig járni a fürge patakban,
Köveket rakni, hogy álljon a gát,
Lesni a mohazöld sziklán csendben a
Csevegő - csacsogó víz - muzsikát.

Csokrot rakni a kőfeszületre,
S tarka virágból gyöngykoszorút,
Festett tövisét mind letakarni:
Bádog - Krisztus ne legyen szomorú.

Jössz -e velem?

Hazaindulni a lemenő nappal,
Enni a vacsorát éhesen,
Aludni, ahogy csak az igazak tudnak:
Álomtalanul és édesen.

Jössz -e velem, mondd, jössz -e velem?

Kaffka Margit - Szeretlek

Szerettelek téged
Hajnalhasadáskor, –
Harmatos hajnalon,
Rózsapiruláskor,
El is feledtelek
Első kakasszóra,
Mindennap feledlek, –
Máig is temetlek
Azóta, azóta
Meggyászoltalak én,
Pillangós ruhába
Sirattalak minden
Hangos kacagásba, –
Pénteken pirosba,
Szombaton fehérbe, –
Ma is gyászollak tán,
Virágvasárnapján,
Rózsapiruláskor,
Talpig feketébe.

Marina Cvetajeva - Mit vétettem neked?

Tegnap még néztél hosszasan -
És mára: minden porba rontva már.
Pacsirta röppent - hol suhan?
Ma rekedt holló károg, gyászmadár.

Okos vagy, én meg ostoba.
Élő vagy én meg kővé dermedek.
Ó, idők asszony-jajszava:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Asszonypanasz, könny záporoz,
És vérbe, könnybe fullad ami fáj.
Nem édes dajka, de gonosz
Szörny a szerelem. Irgalmat ne várj.

Elviszi imbolygó hajó,
Fehér út rántja messze kedvesed.
S jajong az egész földgolyó:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Tegnap rajongó, féktelen
Szavadból rám Kelet dicsfénye hullt.
Kezed ma szétnyílt - életem
Belőle, mint rozsdás kopejka elgurult...

Gyermekgyilkosként, egymagam
várom, sötéten, az ítéletet.
A kárhozatból sír szavam:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Faggatom ágyam, asztalom:
,,Jaj, miért tűrtem ennyi bánatot?"
,,Csókolt, kihűlt: más van soron -
felelik -, ez a rendje, elhagyott."

Lángba mártottad életem,
S most jégbe dermedt pusztába veted.
Te - ezt vétetted ellenem!
Szerelmem, én mit vétettem neked?

Mindent tudok. Te is tudod:
Látó vagyok már, rég nem a szeretőd.
A szerelem már megfutott,
Hátrálva a halál-kertész előtt.

Lehull úgyis - ne rázd a fát! -
Az alma, ha a perc elérkezett.
Felejtsd, felejtsd el, hogyha fájt,
Szerelmem, amit vétettem neked!

(Rab Zsuzsa fordítása)

Scheffer János - Ébredés

A szerelem hajnala olyan mint a most nyíló rózsa,
Könnycsepek gurulnak szirmain egymásba fogódzkodva,

Csillognak, mint szép szerelmes szavak a reggeli fényben,
Hajad fényét látom megcsillanni derengő napsütésben.

Nézem arcod szép mosolyát, mi álmodban is nevet,
Miközben magával ragad a szerelmes képzelet,

Hallom szívverésed, látom az orrod leheletét,
Ahogy arcod előtt hajtincseiddel játszik a szél.

Mielőtt kinyitod a szemed, ölelésem érzed,
Összefonódott testünkbe visszatér az élet,

Elsőnek meglátod szemem, ahogy megnyílik szemed,
Szerelmes pillantásunk új szövetséget köt Veled.

Egymásra mosolygunk, miközben homlokunk összeér,
Barna szemeid fényén át forró szerelem lángja ég,

Ahogy törékeny kezeiddel kezeimet szorítod,
Ahogy forró szerelemünkhöz mindörökre ragaszkodsz.

Reggel van. Már hozza a szél az édes ébredés szavát,
Szerelmedet érzem ma is, mint nyíló rózsa illatát.

Balla Zsuzsanna - Tudod?

  Tudod, mi kéne?
Játszi vidámság:
Szökkenő, csókos öröm.

Hetyke kedvű,
Szelíd vagányság:
Tavaszígéretű szerelem.

Cinkos pillantású,
Könnyűléptű vadság:
Mámorító veszedelem.

Bársony érintésű,
Dédelgető kívánság,
Nekem veled, neked velem.

Nagy Farkas Dudás Erika - Szerelem

Kezdetben voltunk
mi ketten, aztán lett az
egy. Mi külön nem.

Ligeti Éva - Üzenet

Gondolatban
veled
vagyok
vándorként,
nyári éjszakán
csillag-paplan alá bújok
s betakar a némaság.

Felhőpostás viszi titkon,
gondolatim viharát,
lágy szellő ölelését,
szívem igaz dallamát.

Álom léptek közelednek
lehunyom a szememet
szürke hálót
terít le rám
elrepíti lelkemet

Veled
vagyok
álmaimban
köröttünk a fény ragyog
Szirének sem csábíthatnak
szívem-szívedben dobog

Csernák Endre - Szerelem

Mentem. Céltalanul.
És Tehozzád vitt az út.
Zöld volt a fák délutáni álma
és fehér a ruhád.
Halvány és csendes voltál,
nem akartam tőled egy őrült éjszakát
kézen fogva mentünk
a néptelen utcán
és mosolyogtam lefekvés előtt.
Éreztem, valami kigyúlt bennem,
valami távolit láttam a szemedben:
néma bánat? Vagy lappangó szenvedély,
nem kérdeztem, de érdekelni kezdtél.

Koosán Ildikó - Van pillanat

Van pillanat amit szívedbe vésel,
egy  érintés száz vallomással ér fel,
alkony ,ami csendben  hull hajadra;
van pillanat, hogy nem ismersz  magadra.

Szitál a fény, árnyékkal olvad össze,
lásd,  ami volt elmúlik mindörökre,
ajkad  nem nyílik szépre sem panaszra;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

Igéz a csend, mint mágnes vonz a távol,
tükörszilánk lesz  napjaid javából,
könnyekből  gyöngy, nyakláncnak  összerakva;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra

sodor a lét, homlokod mögé bújva
emlékeztet  s te  emlékezel újra,
és rab maradsz, a tévedések rabja;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

Radnóti Miklós - Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

Babits Mihály - A Szökevény szerelem

     
Annyi év, annyi év:
a szerelem tart-e még?

Azt hiszem, kedvesem,
ez már rég nem szerelem.
A szerelem meggyujtott,
meggyujtott és elfutott,
itthagyott,
itthagyott.

Mintha két szép fa ég
puszta környék közepén
és a lángjuk összecsap,
s most a két fa egy fa csak:
pirosak,
pirosak.

Nem is két fa, két olajkut
és a lángjuk összecsap -
mélyek, el nem alszanak.

A szerelem messze van már
és kacag,
és kacag.

Mit kell itt még szerelem,
kedvesem?

Úgy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem,
égve s égetve, kegyetlen

s érzem, hogy kacag mögöttem
a szökevény szerelem.

Kiss Tamás - Érezd

Húzd végig szívemen kezed,
Érezd, ahogy belém szántott
Érezd, hogy mit jelent nekem
Érezzem, ajkad a számon.

Simogasd ujjaddal arcom,
Érezd, mélyülő ráncaim
Érezd, lelkem mikor alszom
Érezzem, őrzöd álmaim.

Súgd a fülembe, hogy szeretsz
Érezd, hogy szeretlek téged,
Érezd, hogy bármi is lehet
Érezzem, nem érhet véget.
    

Fuch Éva - Szerelem

Az egy meg az egy végösszege, maga lehet a végtelenség...
Általában az egyik ember lehúzza magához a másikat.
Az egyik szeretne léggömbként felszállni,
a másik csupán holt súly rajta.
Két ember, egy férfi meg egy nő, ha igazi lélektársak,
egy megadott létidőben találkozva
képesek együtt felszállni léggömb-párban.

Miről ismerjük fel a lélektársunkat?

Amikor megismerkedünk, azonnal nagyon jó barátok leszünk.
Olyan embert kell keresnünk,
akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy fakulna,
de egyre jobb lesz,
aki iránt a bizalmunk erősödik a megpróbáltatások után.
Mellette rájövünk,
milyen mély meghittség és mennyi öröm létezik számunkra.
Az a lélektársunk, akinél a zár,
amelybe a mi kulcsaink illeszkednek;
az ő kulcsai pedig a mi zárainkat nyitják.
Ha eléggé biztonságba érezzük magunkat ahhoz,
hogy megnyíljunk, igaz énünk előbújhat,
és valóban teljesen önmagunk lehetünk.
Azt szeretheti bennünk a másik, akik vagyunk,
nem pedig akiknek látszani szeretnénk.
Mellette nem számít, bármi is történik körülöttünk,
mi ketten biztonságban vagyunk saját kis világunkban.
Az a lélektársunk,
aki osztozik a legtitkosabb törekvéseinkben.
A lélektársunk mellett az életünk életre kel.

Hasonlóságnál sokkal fontosabb a kíváncsiság.
Ha nem vagyunk egyformák,
akkor megvan az a csodás lehetőségünk,
hogy bevezetjük a másikat a saját világunkba,
hogy beavatjuk mindabba, amit szeretünk,
amiért lelkesedünk.
Életünk végéig folytathatjuk az együttes felfedezéseket.

Utálatos az a házasság, amely elszürkíti az embert,
amelyik képmutatóvá teszi,
vagy ketrecbe kényszeríti az embert, amely korlátokat jelent.
Létezik olyan, amelyben mindkét ember még szabadabbá válik,
mint amilyenek egymagukba lehetnének.
A rohanó cselekvés az, ami semmit sem jelent.

A lényeg az, mi zajlik kettőnk között.
A körülöttünk lévő dolgok - tárgyak, a hely, ahol élünk,
életünk eseményei:
csupán üres díszlet.
Egyetlen dolog számít, amikor földi életutunk végére érünk:
hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szerelem,
amely belőlünk fakadt.

Ady Endre - Lázban

Kit rég kerülnek a szerelmes álmok:
Szerelmes szívvel, álmodozva járok...
Május sugarát itta bé a lelkem -
Májusi fényben gyógyulásra leltem,
- Még csak kétszer láttam...

A sarkon állok lázban égve. Várva,
Merről villan meg hófehér ruhája,
Várom a régi, ifjú vággyal, kedvvel,
Várom a régi diák-szerelemmel -
- Még csak kétszer láttam...

Kigyúl az arcom, elfog az igézet,
Újjászülettem, megváltott az élet,
Kinek még tegnap nem volt vágya semmi,
Ifjú, szerelmes trubadur fog lenni -
- Még csak kétszer láttam!...

Bognár Barnabás - Elmúltál

Elmúltál, szép hajnali pír,
szürke bánat jött utánad.
Egyik kezem most rólad ír,
a másik meg csak int utánad.

Tegnap körém menekültél,
s én sütöttem rád melegen.
Ma a reám verődött fény
ragyog, s bent félig-szerelem.

Bennem ringsz most búsan,
s kihűlt holdként keringsz már,
ki egykor tüzes bolygóként
mosolyogva bolyongtál e húsban.

Egyetlen szóra, varázsló nélkül
tűnt el a minden: te meg én,
s már csak fájdalom békül
nincsen-szívből folyó
ereink melegén.

Falu Tamás - Ölelés

A karod rövid, oly rövid,
Hogy csak verést adhat neked,
S bármily nagyon óhajtod is,
Magad át nem ölelheted.
Ha ölelésre vár szíved,
Ha karmelegre vágy emészt,
Hiába nyújtod ki karod,
Csak mástól kaphatsz ölelést.

Lope de Vega - A szerelem különféle hatásai

Elájulni s mindent merni, dühöngve,
mint nyers, szelíd, forró és holtrasápadt,
merész, halott és új életre támadt,
csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge,
és tőle távol nem találni csöndre,
mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,
megszökni hősként, csupa gőg s alázat,
s riadtan bújni sértődött közönybe.
Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni,
édes borként mérget szívni magunkba,
a kárt szeretni, a hasznot feledni,
hinni, hogy a pokol visz égi útra
létünket egy csalódásba temetni:
ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.

Kovács Anikó - Romantika

Neked...

Mondd, ugye te nem kívánod,
hogy rozsdás szóval hazudjak könnyű álmot,
ha azt kérdezed tőlem, hogy aludtam:
jól tudod, a rideg háztetők alatt,
a gyéren szűrt sugarakban
minden ostobán áll és mozdulatlan, -
és mikor a hajnal
házat ácsol a téli szürkeségben,
ugye nem akarod, hogy eltagadjam,
nekem - nélküled - semmi örömöm nincsen...?

Mondd, ugye te megértesz,
hogy este, amikor az alkony alvadt sebe
a fényes égen gyógyulni látszik,
hiába békés a táj, és a kép színes,
- akár Canaletto híres gondolái, -
nélküled minden együgyűen semleges...

[...]

Lágy, szépdallamú, de igaz verseket írtam,
néhol már giccs, - és ez sokszor megriaszt:
romantika, dús érzelem fülledt a sorokban,
s a közhelyektől arcomra fagyott a grimasz.

[...]

De ha nem vagy itt, üres és jeltelen a térkép,
hideg kövekbe dermedt,
széthullt, ős-csontokból
hiába őriz itt kanyargó lépcsősort a hegység:
az ember felejt, a kősziklák soha, - azt akarom,
hogy a jelet talpad lenyomatai is véssék... -
hadd lássák az utánunk jövők: ez szerelem volt.
És szép.
Mondd, ugye nem kell semmitől félnem...?
Tudom, - úgyis viszel magaddal. Észrevétlen.

[...]

...de azt hiszem, már ez is romantika.

Helen Bereg - Ma is

Édeni, nyugalmas szigetre érkezem,
Mikor együtt vagyok veled.
Az örökké együttélés boldogsága,
A béke járja át szívem.

Ma is, mikor ujjaid magukba itták
Pöre sejtjeim vágyát,
Mikor a cirógatás belém ivódott,
Éreztem béke nyugalmát.

Ma is, mikor homlokunk összepréselve
Csak kacagtunk önfeledten
Az elhangzó kedves becéző szavakon,
Bennem hullámzott a béke.

Ma is, mikor testünk egymást átölelve
Tűzként formálódott egybe,
Mikor izzottam tűz táncoló lángjában,
Bennem égett, megérkeztem.

Ma is, mikor szívem szerelmed suttogását
Csendben visszhangozta hozzád,
Éreztem az egymásért élő szerelem
Végtelen, tiszta csodáját.

Ma is, mikor szemem megpihent ajkadon
Élvezve huncut mosolyod,
Mikor nem számított már a kinti világ,
Vágyat zenélt a nyugalom.

Nagyon szeretlek Csillagom.

Kun Magdolna - Mondd

Mondd átok vagy áldás tudni, hogy ennyire szeretlek?
S megbocsátható-e, ha lelked gyöngykagylóba zárom?
Bűnnek vallod-e ha az érzések titkait sosem palástolom
És a lobbanó szenvedélyt csak két szemedben látom?

Mondd, oly tisztán szól- e még lelkünkben a dallam,
Mely annyi éjen át szívhez szóló lágy muzsikát játszott
S melyben a kimondott szép szavak, mint apró mécsesek,
A szerelem éltető erejétől kaptak öröktüzű lángot.

Mondd szeretsz-e úgy akkor is, mikor gondolatban ölelsz
És nem érinthet két kezem a megvetetlen ágyon,
Mert helyettem csak az őszi szél simítja révedező arcod,
Ahogy elmélázva ringatsz egy könnyes vallomáson.

Federico García Lorca - Találkozás

Se neked, se nekem,
már jól tudjuk, nekünk tilos
ez az égi szerelem.
Te…mégis tudsz engem.
Mély bennünk az érzés!
És mégse’ tévessz lépést.
Mindkét tenyeremen
fájdalmas szög-sebek
lobogva égnek.
Látod-e? Nézz rám, nézz
kezemre: vérzek.
De ne fordulj vissza,
csak lassan menj tovább,
én imádkozom helyetted is,
mint Szent Kajafás,
mert se neked, se nekem,
már jól tudjuk, nekünk tilos
ez az égi szerelem.

(Kovács Anikó fordítása)